Dóra konyhája
Érkezzen most Dóra kettő az egyben konyhája. A 45 m2-es helyiségbe olyan konyhát szerettek volna Dóra és párja, ahol van sok szekrény, odaülős félsziget/sziget és külön álló étkező asztal is mindamellett, hogy a nappali tágas marad. A kamrát elvetették, hogy ne vegyen el a helyiségből, ezért betettünk két kamraszekrényt is. Feladat teljesítve, meg lett minden. Dóráéknak pedig nagyon tetszik, hiszen kedvük szerint terveztük meg álomkonyhájukat. 🙂
A konyha mérete: 4800 x 3410 mm. A félsziget 3100 mm, az étkező asztal 900 x 1700 mm. A front fényes fehér lesz, a munkalap és hátfal panel pedig tölgy.
Ha az ember előre gondolkodik és tervez, csudajó dolgokat lehet kitalálni és megvalósítani.